Vasárnap délelőtti főzés közben rádiót hallgatok, ahol éppen egy lelkész feszegeti ezt a fenti kijelentést. Egy ideig feszülten figyelek, majd a gondolataim elragadnak, és őrült iramban cikáznak a fejemben. Elballagok a tük...
FGBMFI
- keresztények a hivatásukban…Posts Tagged ‘Egypercesek’
Az idős hölgy egyedül élt már sok év óta. Életereje még nem hagyta cserben, bár a sok betegség, amin átesett, temetőbe kísért hasonló tünetekkel már sok embert. Rettenetes házassága után, a két gyerek is kirepült, a n...
A sokaság egyre csak nőtt. Híre ment a tartományokban, hogy milyen „nagy” jeleket cselekszik. Legutóbb is megszabadított egy teljesen vak és néma ördöngőst. A zsinagógában pedig az elszáradt kezű ember keze lett ép. M...
A Március 12.-ei hosszú hétvégén fölkerekedtünk, hogy meglátogassuk kisleány unokánkat és szüleit Budapesten. Az idő, napos és szinte tavaszias volt, így hát a picit, aki még csak négy és félhónapos, felöltöztettük ...
A “csoda” szimfóniája Joseph Haydn (1732-1809) 96. szimfóniáját az angol nyelvterületeken általában “Miracle szimfónia” néven ismerik. Ennek oka, hogy amikor 1791-ben Londonban az ősbemutatót tartották, egy csodálat...
Az apátlan-anyátlan kislány a nagymamájával élt. Egy éjszaka tűz ütött ki a házban, és az idős asszony ott veszett, amikor próbálta kimenteni a hálószobában alvó gyermeket. A tűz gyorsan elharapózott, hamarosan lángokb...
Azért van síró, hogy vigasztald, és éhező, hogy teríts asztalt. Azért van seb, hogy bekösse kezed. Vak, elhagyott azért van, hogy vezesd. Azért van annyi árva, üldözött, hogy oltalmat leljen karod között. Azért roskadnak m...
“Drága hű Szerelmemnek egy „nehéz nap”emlékére.” Drága jó Mesterem, ó hű Szerelmesem, Szivem oly sebes most, de rettenetesen. Érintésedre vár, szomjasan kalapál, Töltsd be Drága, Kedves, Élő Vizeddel, Szen...
- Apa és kisfia esete a szeretettel – Míg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ és vonalakat karcolt az autó oldalára. Haragjában a férfi megfogta a gyermek kezét és többször ráütött haragosan, nem ...
Ez egy történet a hegymászóról, aki szeretett volna feljutni a legmagasabb hegycsúcsra. Erre a nagy útra sokévi felkészülés után indult el. De mivel a dicsőséget saját magának akarta, úgy döntött, hogy egyedül mászik fe...