márc 13

Hűtlen kezelő, vagy hű sáfár?

Hűtlen kezelő, vagy hű sáfár?

Ma reggel a „hűtlen kezelés” szó rémlett fel bennem.

Társadalmunkban jelenleg a Törvényhozók által meghozott, és jelenleg érvényes törvény, a Btk. 376. § alapján: „Akit idegen vagyon kezelésével bíztak meg, és ebből folyó kötelességének megszegésével vagyoni hátrányt okoz, hűtlen kezelést követ el.” Még itt, a Földön is számon kéretik tőlünk, a ránk bízott vagyon hű kezelése. Mennyivel inkább így lesz ez, ha megjelenünk majd Jézus Krisztus jutalomosztó széke előtt, hogy ott ki-ki számot adjon a Földön rá bízott talentumokkal, dolgokkal való sáfárkodásáról, gazdálkodásáról. Közeleg a nagy „Zárszámadás”és ott, az Igaz Bíró, és a Könyvvizsgáló előtt bizony nem lehet a „könyveket kozmetikázni” vagy mellébeszélni. Elgondolkodtam, és „istenfélelem” töltött el. Uram, vajon én hogy állok majd TE eléd?

Mi is a JÓ SÁFÁR szó jelentése? Nos, az én olvasatomban, a jó sáfár az a személy, aki az Isten által rá bízott, erkölcsi, eszmei, vagy fizikai, anyagi értékek, javak hasznos, – tehát mindig az Isten akaratának megfelelő, az Ő céljainak folyamatos szem előtt tartása alapján, és azok elérése érdekében történő – felhasználásának, elosztásának, beruházásának, kamatoztatásának hűséges gondviselője. Ezek az ún. értékek jelenthetik az erőnket, időnket, pénzünket, lehetőségeinket, tehetségünket és mindazokat, amelyek életünk során rendelkezésünkre bocsáttattak.

Minden ember „sáfár”, és mindannyiunkra Isten valamit, valamennyit rá bízott. Kire kevesebbet, kire többet. A lényeg mindig az, hogy a reánk bízottakat hűséggel, akaratának megfelelően forgassuk. Tehát a mi feladatunk, a MIREÁNK bízottak hűséges kezelése. Ennek során, sajnos, hajlamosak vagyunk néha sáfártársaink vagyonkezelésének kritizálására, de ez nem a mi feladatunk. Egyrészt nem vagyunk abban a „pozícióban”, másrészt „adat,- és ismerethiányban” szenvedünk, tehát képtelenek vagyunk arra, hogy helyes, és igaz ítéletet hozzunk. Ehelyett, inkább a saját házunk előtt kell söprögetnünk, és arra törekednünk, hogy minden erőnkkel azon legyünk, hogy a ránk bízottakból mindig, a Gazda érdekeinek megfelelően, jó és gyümölcsöző beruházásokat végezzünk el. Ne az hangozzék majd el majd odafent, hogy ennek a “szentnek mindig maga felé hajlott a keze”, hanem ama napon, a mi Urunk így szólhasson hozzánk: „Jól van jó, és hű szolgám, gyere be..”

mm

Hozzászólás