Egypercesek

Az új élet üzenete

Látogatóban voltunk, egy most született kis életet ünnepelni, aki nemég érkezett közénk szülei nagy örömére. Mindene kíváncsi tekintete, bizalmat sugárzó mosolya betöltötte szívünket. Kézből kézbe került, de valahog...

Ki vigyáz a kisbabákra?

A Március 12.-ei hosszú hétvégén fölkerekedtünk, hogy meglátogassuk kisleány unokánkat és szüleit Budapesten. Az idő, napos és szinte tavaszias volt, így hát a picit, aki még csak négy és félhónapos, felöltöztettük ...

Az órásműhelyben

Egy órásműhelyben a polcra tettek egy éppen elkészült kis órát. Ott állt két idősebb óra között, amelyek buzgón ketyegték másodperceiket. - Úgy, most tehát rajtad a sor – mondta az egyik a kettő közül. – Sajnállak...

Szeretet programozás

Terméktámogatás: Igen, miben segíthetek? Vásárló: Hát, hosszas megfontolás után úgy döntöttem, installálni fogom a Szeretetet. Végigvezetne kérem a folyamaton? Terméktámogatás: Rendben, szívesen segítek. Készen áll az...

márc 1
A harmadik

Valamit kérnek tőled Megtenni nem kötelesség. Mást mond a szív, mást súg az ész. Valami mégis azt kívánja: Nézd, tedd meg, ha teheted! Mindig arra a harmadikra hallgass, mert az a szeretet. Messzire mentél. Fáradt vagy. Lépt...

feb 26
Ki zenél?

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy egércsalád. Egy zongorában éltek. Kis világuk csodálatos zenével volt tele. Élvezték a muzsikát és azon gondolkodtak: kitől származhatnak ezek a szép hangok. Sejtették, hogy lennie...

Ajándékok, amelyek nem kerülnek semmibe

- egy jó szót szólni - egy beteget felvidítani - valakinek kezet nyújtani - óvatosan csukni be az ajtót - apróságoknak örülni - mindenért hálásnak lenni - jó tanácsot adni - egy levél megírásával örömet szerezni - apr...

“Miracle!”

A “csoda” szimfóniája Joseph Haydn (1732-1809) 96. szimfóniáját az angol nyelvterületeken általában “Miracle  szimfónia” néven ismerik. Ennek oka, hogy amikor 1791-ben Londonban az ősbemutatót tartották, egy csodálat...

feb 18
A MEGMENTŐ

Az apátlan-anyátlan kislány a nagymamájával élt. Egy éjszaka tűz ütött ki a házban, és az idős asszony ott veszett, amikor próbálta kimenteni a hálószobában alvó gyermeket. A tűz gyorsan elharapózott, hamarosan lángokb...

Ki van jelölve a helyed

Azért van síró, hogy vigasztald, és éhező, hogy teríts asztalt. Azért van seb, hogy bekösse kezed. Vak, elhagyott azért van, hogy vezesd. Azért van annyi árva, üldözött, hogy oltalmat leljen karod között. Azért roskadnak m...