márc 23

Ki vigyáz a kisbabákra?

Ki vigyáz a kisbabákra?

A Március 12.-ei hosszú hétvégén fölkerekedtünk, hogy meglátogassuk kisleány unokánkat és szüleit Budapesten.
Az idő, napos és szinte tavaszias volt, így hát a picit, aki még csak négy és félhónapos, felöltöztettük és levittük a friss levegőre.
A sétálást összekötöttük egy kis bevásárlással. Amíg a leányom az
ABC – ben vásárolt, mi a kis Eszterkével róttuk a köröket a téren.
Hamar el is aludt. Én pedig gondosan ügyeltem arra, hogy semmi ne zavarja az álmát, még arra is vigyáztam, hogy a napfény se világítson a szemébe. Ahogy így karikáztunk körbe-körbe, egyszer csak szembe jött velünk egy idős bácsi. Megállt mellettünk, belenézett a babakocsiba és megkérdezte:
-Kis unoka?
- Igen. – válaszoltam
- Tudja-e ki vigyáz a kis unokára? – kérdezte a bácsi.
- Jézus Krisztus ! – feleltem gondolkodás nélkül.
Elmosolyodott, majd megkérdezte, adhatna-e kis füzeteket, amiket
Otthon elolvasnék. Én nagyon szépen megköszönve elutasítottam,
És azt mondtam nekem is van ilyen, de az inkább könyv és azt úgy hívják Biblia.
A bácsi kicsit meghajolt, és mosolyogva elköszönt.
Mi most már hármasban, Jézus a kis Eszterke és én róttuk tovább a köröket.

soliz

Egy hozzászólás “Ki vigyáz a kisbabákra?”

  1. aranyos kis történet :)

Hozzászólás