júl 8

Maszlow piramisa másként

Maszlow piramisa másként

Amikor Jézus Úrrá válik az életünk felett, akkor a Maszlow piramis összes alkotóeleme, szintje kielégül. Az alapvető szükségletek, hiszen ha Jézusnak átadtam az életemet, akkor az egészséget, a kommunikációt, a szexualitás, vagy bármely más területet, ahol  feszültség volt eddig az emberi életemben, szépen sorba a helyére kerülnek az egyes elemek..Vele és rajta keresztül teljesedik ki az életem. Áldott vagyok, mert az „Áldott” lett az első az életemben.
Amikor valamelyik területet megtartom a magam számára, akkor ne csodálkozzak azon, hogyha a feladatokat nekem kell megoldani. Hiszen, akkor jogos az Isten részéről: old meg gyermekem, ha olyan ügyes vagy. Óriási hiba lenne önfejűségem miatt az Istent vádolni!
Biztonság létezhet annál tökéletesebb, mint amikor az Isten óvja minden hajszálamat és léptemet? Az Ő útján járva a pontom hidakat Ő készíti a mélységek felett. Vele közösen bármilyen válság: anyagi vagy megélhetési legyen is az leküzdhető. Bízva ígéretében, hogy Ő velünk van a világ végezetéig, és hogy Ő gondoskodik a mindennapi kenyerünkről, állandóan reményt és biztonságot ad, ha hitünket szavaiba vetjük – és elfogadjuk azokat visszafordíthatatlan igazságnak
Az Isten úgy definiálja a Bibliában önmagát, hogy Ő a szeretet. Trónon ül már a te szívedben? Ő van az első helyen? Nem előzi meg őt a gyereked, társad, az egód, a lelked, a hobbid, a munkád, az igazságod? vagy még sorolhatnám az idegen isteneket a végtelenségig. Bármi, ami az Isten és közéd áll, az akadályozza, hogy te szeretetben élj. Leárnyékolja a vételi adást, és te magad is akadályoztatva vagy abban, hogy adni tudjál. Sok keresztény képtelen adni, csak folyton kapni, kapni, és kapni akar, és képtelen adni. Ezért sokan egész életükben bár Isten „birtokának” mondhatják magukat, de még is csak „szántóföldek” maradnak, amelyeket másoknak kell művelni ahelyett, hogy ők maguk is kertésszé válnának! Jobb adni, mint kapni, mondja az Úr bölcsessége
Ugyanakkor nem fejlődik az Istennel való személyes kapcsolata sem, mert nem vágja ki ön kezűleg azokat a Baálokat és Aserákat, amelyek akadályozzák a szeretet kapcsolat kiteljesedését.
Egészséges családban nem a gyerek diktál, hanem az apja látja el a gyerek szükségleteit, óvja és szeretetből gondoskodik róla. Az Isten az én apám? Akkor Vele egyeztetve élem az életemet, és a döntésekhez nem csupán kikérem a tanácsát, hanem azt is valósítom meg.
Isten az ő képére formálta az embert. Látva, hogy amit teremtett a hatodik napon “igen jó”, meg is állapította ezt. Az alapvető találkozás lezajlott az életünkben, és Jézus elfoglalta a helyét szívünk közepében, akkor a paradicsomihoz hasonló helyzetbe kerülünk. Isten becsülését érezhetjük minden napon, a gondoskodó kezét az életünk felett, és ha eddig bármi kétségünk is volt létezésünk, származásunk miatt, akkor épp ideje, hogy helyre álljon az önbecsülésünk! Királyfiakká és királylányokká váltunk hitünk által! A trón várományosának minden oka meg van arra, hogy megbecsülje a pozícióját, és az apja féltőszeretetében boldogan, megbecsülten éljen.
Végül jön a piramis csúcsa – az önmegvalósítás.
Azonosulva Apám terveivel, céljaival egy lélegzetté válva a vele való szimbiózisban – elértem a „boldogsághegyet”, ahonnan még Jézusnak is le kellett jönnie földi élete során. De mi állandóra felverhetünk ezen a helyen a sátrat, és ha olykor meggyengülünk is, lehetőségünk van ide ismét felkapaszkodni, mert Jézus az ígéret völgye, és a nyugalom helye.

arobi

Hozzászólás