aug 22

Isten szeretete nem keresi…

Isten szeretete nem keresi a szeretetre méltót, hanem megteremti!

Hajnali 3- kor felkeltett az Úr, beszélt velem, s már nem is akartam aludni. Hogy le is írjam, ahhoz még kellet ismét 2 óra szívemre beszélés.
Hétfőn rettenetes napom volt. Akivel kapcsolatba akartam kerülni, személyesen vagy telefonon – egyszerűen elérhetetlen volt.
Amilyen pszichoszomatikus problémákról írtam Neked, mind megjelentek az életemben.
Miért? Jogos a felvetés, mert beleérezni más problémájába valójában csak úgy lehet, na magunk is személyesen átmegyünk rajta
Találkoztam vasárnap és hétfőn is egy régen számomra kedves személlyel, beszéltünk az elmúlt években történt eseményekről – s amiket az elmondtam neki évekkel ezelőtt vagy Isten megmutatott az életében, minden bekövetkezett, s nem is kérdeztem, magától mesélte – furcsa visszaigazolás volt ez számomra. .
Egésznap semmi nem jött össze, itt tartottam, kezdtem ezt látni mindenben.
Délután kiderült, hogy tönkrement a mosógépem is (április óta szinte minden hónapban komoly beruházni valóm akadt), Robi úgy ért haza, hogy a táskája szétszakadt, s nem is lehet javítani
A 17, 20 buszt még elértem, s bár Isten jól hallhatóan szólt, hogy menjek a TESCO-ba – mégis leszálltam a buszról potyán, és 4 üzletben sem találtam táskát.
Ott meg tudtam venni, d a hiábavaló okoskodásom (késlekedésem) miatt lekéstem a buszt hazafelé.
Mínusz akárhányfokban nem vártam a buszmegállóban, elindultam gyalog haza.
Minden megállóban, amikor tőle 20-30 méterre voltam, amikor elhúzott busz
Közben az Úrhoz kiáltottam, folyamatosan kérdeztem Őt, s pereltem Vele, mert az én életem pont ilyen volt – úgy gondoltam, abban a pillanatban – mindig lemaradtam, megvalósulható dolgok, kapcsolatok épp így hiúsultak meg.
Láttam őket előre, karnyújtásnyira voltam tőlük, s mégsem jött össze, hiányzott valami.
Így értem fel a Pécskőhöz, (kb. 5 km.) s a válasz ez volt: „nem a menetrendben kell bíznod (persze jó ha ismerem), hanem Bennem. Azért maradtál le azokról amiket felsoroltál, hogy tanulj meg Tőlem függni, s ne a körülményekre nézz, hanem csak egyedül Rám.
A mai kitérő is ezért volt, mert nem engedelmeskedtél, pedig figyelmeztettelek, különben nem figyelsz Rám, nem állsz meg, és nem beszélsz Velem”
S mire lezajlott ez a beszélgetés, megérkezett a busz, akkor, amikor kellett,
„Ha Bennem és Velem utazol, akkor mindig célba érsz. oda, és akkor, amikor szükséged van rá!”
Otthon már vártak a gyerekek, meleg vacsora, egy köszönő e-mail, attól aki fontos volt az elmúlt időben a számomra és alig tudtam enni is, mert folyton keresett valaki …
És mire végeztem az írással, pont bekapcsolt az ébresztő óra, ideje van készülni a reggelivel, mert kezdődik egy új nap amit sikeresen szeretnék megélni…

Hozzászólás