aug 13

Hát ezeket is lehet valamire használni…?

Hát ezeket is lehet valamire használni…?

„ …és kificamodott a helyéből Jákób csípőjének forgócsontja..” I.Móz.32:35

Isten ilyen embereket használ, mint Jákób is volt, aki szellemi értelemben véve sántikált. Azt mondanád: „ez egy hibás egyed”. Tovább megyek: nevének jelentése: „a hazug”. Ennek nincs sok dicsekedni valója. Hát akkor meg mire való?
Évekig tartó, makacs dolgokkal való küzdelmet követően, a dolgok gyökeresen megváltoztak Isten ereje és hatalma által; most pedig „ezek” képesek majd olyanok felé szolgálni, akik eddig elérhetetlenek voltak. Aztán Isten használ olyan embereket is, mint Pál volt, aki „nemrég” még részt vett emberek meggyilkolásának szervezésében és kivitelezésében,-aki aztán később azt mondta: „.egy „tövist” kaptam a testembe, hogy gyötörjön engem. 2.Kor.12:7 majd pedig mikor arra kérte Istent, hogy távolítsa el a tövist belőle, Isten azt válaszolta:.„Elég neked az Én kegyelmem, amit kaptál, mert az Én erőm a te erőtlenséged által éri el a célját.” 2.Kor.12:9. Kétségtelenül, Pál nem ezt a választ várta. Sokan és sokszor mi sem a “papírforma” szerinti,- általunk várt- válaszokat kapjuk Istentől. De hát mi ennek az oka? Az Ő gondolatai teljesen más szinten mozognak, mérhetetlenül magasabbak a mieinknél. Ő másként lát mindent és erre a gondolkodásmódra invitál bennünket szüntelenül. Ennek megfelelően Isten szívesen használ “sántikáló”, “hibás” embereket, továbbá olyanokat is, akik éppen nehéz, megszorult helyzetben vannak, melyből pillanatnyilag ki sem tudnak menekülni. Hogy miért? Nos, azért, mert ha ezek megáldatnak, nem válnak arrogánssá, önteltté és nem hiszik azt, hogy az áldás márpedig jár nekik, merthogy ők megérdemlik. Talán kissé melegebb szívűek is, készségesebbek arra, hogy másoknak utána nyúljanak és segítsenek.

Ma Isten könyörületes szívű embereket keres, hogy megkérdezhesse általuk az embereket: “Hogy vagy?” – majd vár, – kellő időt adva azoknak a válaszadásra.
A megbántott, “sérült” embereknek rendkívüli szeretetre, különös figyelemre és talán szorosabb ölelésre is van szükségük. Értük bizony többet is kell imádkozni!
Nézz csak körül, hiszen ezekből áll a világ! Te is egy ilyen valaki voltál és Isten ugyanígy bánt veled is. Most pedig rajtad a sor, hogy ugyanezt megtedd másokkal.
Még valamit: légy velük nagyon türelmes és ha idegenkednének a benned való bizalomtól tanúsíts megértést irányukba. Mert ők becsapva elárulva, megcsalva érzik magukat, és folyamatosan kétségeskedéssel, sértődöttséggel és megbántódottsággal küszködnek.
De te ne mondj le róluk: “A szeretet soha nem múlik el, soha nem hibázik,..”
Ha kitartóan szereted őket, Isten használni fog, – mégpedig rajtad keresztül gyógyulást és új reményt ad majd számukra!

Ui: Látod milyen hasznos is tud lenni egy “hibás” valaki is?……….Isten kezében!
-m-

Hozzászólás