jún 28

Felbecsülhetetlen érték.

Felbecsülhetetlen érték.

Nemrégiben egy telefonbeszélgetés indította el a következő gondolatokat bennem. Szüleimnek, – mindkét részről – sok testvére volt, nagycsalád vett körül bennünket sok unokatestvérrel. Nekem csak egy öcsém volt, aki sajnos meghalt, nagy űrt hagyva maga után az életemben. Mindig is szerettem volna, ha sok testvérem van, igazi szeretetben élni nagycsaládban, de valamiért „odafent” másképp döntöttek. Teltek múltak az évek, nekünk született 4 gyermekünk, de ők sem tudták pótolni a testvér hiányát. Többször irigykedtem azokra, akiknek több testvére volt. Mikor már szinte elviselhetetlen volt a testvér hiánya, azt mondtam magamban: „legalább volna egy ember, akiben testvérre lelnék!” A barátok sajnos nem mindig voltak megbízhatóak. Akkor Istenhez kiáltottam, hogy ha már testvér nem adatott nekem, akkor adjon nekem igaz barátokat. Hihetetlen módon, röviddel ezután megismerkedtem olyan emberekkel, akik hasonló értékeket képviseltek, mint én. Sok év tapasztalatából tudom, hogy milyen az, amikor Isten rendel ki igaz és hűséges szívű embereket, mikor valóra válik a zsoltárokban található Ige: „van olyan ember, aki testvérül születik a nyomorúság idején..” de nekem hálás a szívem, mert nem csak a bajban, hanem a jóban is osztozhatok velük. Most látom csak, hogy Isten pontosan tudja, hogy mire van szükségünk, – igaz, hogy nincs vér szerinti testvérem, – akivel ki tudja, talán az örökségen vitáznánk, ahogy ez manapság gyakorta előfordul, – de ezekkel, a testvéreimmel van egy közös örökségünk, Jézus Krisztus. Amiért még nagyon hálás vagyok Istennek az, hogy még e földi létben megtapasztalhatom, hogy vannak húgaim, nővéreim, öcséim és bátyáim, – nem is akármilyenek, akikkel rendkívül mély gondolatokat lehet cserélni, megosztani, vannak csodálatos közös rendezvényeink, nyaralások, éves szinten többszöri közös kirándulások, bográcsozások, sok-sok kedves szép emlék, igazán őszinte szívből jövő szeretet. Köszönöm az egek Urának, hogy betöltötte a testvér utáni vágyaimat és köszönök neki minden egyes barátot és testvért!

Margit

Egy hozzászólás “Felbecsülhetetlen érték.”

  1. Nagyon betöltött a bizonyságtételed. Én is örülök hogy igazi testvérekre találtam.

Hozzászólás