Ahogy közeledik a Szenteste, egyre inkább azon tűnődöm, hogy tulajdonképpen most milyen ünnep is közeledik? Mert a társadalomban egy furcsa, komoly és nagy ünnepre való készülődést, aktivitást látok. A médiák harsognak a „karácsony” kifejezéstől, reklámhegyek keletkeznek, hatalmas és egyre növekvő a sürgésforgás, tolakodás, az emberek egyre idegesebbek, ingerlékenyebbek, és ez van az üzletekben, a közlekedésben, szinte mindenhol. Nekem csak annyit mondanak, hogy karácsony van. A gyerek is így nő fel, ezt hallja otthon? Az iskolákban pedig a kortól és a politikai rendszertől függően vagy fenyőünnep van, vagy jön a Jézuska, meg aztán a kettő között van egy csomó változat. Odakünn pedig a portékáikat kínáló kereskedelmi egységekből kiszűrődik a „Mennyből az angyal” és a hardrock zenék egyvelege, – a kereskedelmi reklámképek, a kirakatok, poszterek tele vannak piros sapkás és öltözetes mikulásokkal, krampuszokkal, rénszarvasszánokkal és egyéb fantázia-szülte érdekes lényekkel, különféle fenyőfákkal. A városok fényárban úsznak és a lakóházak is ki vannak világítva. Nevezik ezt mikulásünnepnek, télapóünnepnek, fenyőünnepnek, Santa Claus ünnepnek, jön a Jézuskának, és mindannak, ami most hirtelen eszembe sem jut. Bárhova látogatunk, a családokban is egyre nagyobb a stressz, a bevásárlási kötelezettség, megy a shoppingolás ezerrel. Most éppen nem egy laza, hétvégi kikapcsolódási program, hanem határidős, nyomasztó tennivaló, melynek mindenképpen meg kell történnie, ráadásul ennek a komoly feladatnak általában családonként szigorúan megszabott anyagi korlátai, határai vannak. Igen, meg kell venni a karácsonyi ajándékot határidőre és sokszor a „semmiből” kell valamit vennünk, produkálnunk.
Én meg csak állok és nézek, mint Aliz csodaországban, hogy miről is szól a történet?
Hát nem a Mária fiát, a názáreti Jézust, a Krisztust, Megváltót, a Szabadítót ünnepeljük?
Hát ez nem semmi! Mert ha valami egy picit félremegy, az hagyján, de hogy ennyire.
Sok minden a cégére ennek az ünnepnek. Bejárom a várost, és sehol nem látható egy emberfia sem, aki ünnepli a Jézus szülinapját?! De még a jelét sem látom sehol kitéve.
Érdekes, tűnődöm, ez olyan mintha elindulnánk a „Barátunk” szülinapjára, hogy felköszöntsük, és közben a Fradi meccsre jutunk ki, avagy a Gellért fürdőbe, vagy esetleg a Széchenyi könyvtárba, ahol végül is belefeledkezünk az olvasásba, és 2-3 nap múlva el is felejtjük, hogy tulajdonképpen a „Barátunk” születésnapjára indultunk el. Ő meg csak ott hiába vár, ott a terített ünnepi asztal, és én tudom, Ő nagyon készült!
Zseniális ez a váltóőr, nem tudom hol tanulta a szakmát, de kipallérozták, és ügyesen kezeli a váltót, alaposan félrevitte az ünnepelni induló társaságot.
Azt, hogy a dolog a „nadrágba ment”, valamikor azért észre kellene venni, nem?
Merthogy a „Barátunk” nem sértődött meg, nem is tette szóvá, hogy már 25 éve mindig elindulunk megünnepelni a szülinapját, Ő meg csak vár, de mi sosem érünk oda.
Fantasztikus, nekem egy ilyen a „Barát” kell, aki nem sértődik meg, még ilyen esetben sem!
Én jómagam is sokáig készültem az Ő szülinapi partijára, és hál’Istennek 32 év múlva oda is értem. Azóta nekem mindennap Karácsony!
Közben néha-néha morgok egyet, kettőt, hogy „ez felháborító itt minden erről meg arról szól” „Barátom” pedig folyamatosan csitítgat, és nyugtatgat engem: „Majd egyszer ők is Rám találnak, nyugi!”
Mert nekem a Karácsony egy szülinapi Ünnep!
Öröm sugárzik az egész világegyetemben, mert Jézus megszületett! A szívemben!
mm
