amely megváltoztatta az életünket.
Unokaöcsém már többször meghívott az FGBMFI, a Teljes Evangéliumi Üzletemberek Nemzetközi Szövetsége által rendezett vacsorákra, de többször is visszautasítottam a lehetőséget. 1992 őszén, mikor az orvosok már lemondtak súlyosan beteg feleségemről, elfogadtam a meghívást.
Unokaöcsém, – akit én akkoriban csak “Csuhásnak” neveztem – már régebben tagja volt ennek az általam akkor még nem ismert Szövetségnek. Rendszerességgel és nagy kitartással hívogatott az általuk rendezett vacsorákra, melyet én többször is visszautasítottam, mondván: “Hát mi jó történhet egy ilyen furcsa rendezvényen, ahol ráadásul ilyenfajta emberek vannak együtt, mint az én szép öcsém?”
Az 1992-es év családunk számára nagy szomorúságot hozott, különösen akkor, mikor már az orvosok is lemondtak feleségemről, aki leukémiában szenvedett.Emlékszem, késő ősszel ismét kaptam egy meghívást unokaöcsémtől és ezúttal nem utasítottam vissza. Úgy éreztem, mintha ez egy utolsó felkínált lehetőség lenne számomra, így hát elmentem. Annak ellenére, hogy bemutatkozás nélkül leültem egy sarokba, meglepetés volt számomra az a melegség és szeretet, mellyel fogadtak. A program elkezdődött. Az egyik előadó egy keresztény üzletember volt. Előadását követően egy dalt énekelt: „szegény vagyok, de gazdag én, szívemben Jézus él…”
Nem tudtam akkor még, hogy kicsoda az a személy, akiről énekeltek, de éreztem jelenlétét, hogy velem van, ott fogja a kezemet és ez a tudat teljesen betöltött. Közben teljesen megfeledkeztem hétköznapi gondjaimról. Jóllehet ez egy vacsorá¬val egybekötött rendezvény volt, sem enni, sem inni nem tudtam, csak az előadókra figyeltem, mert egyetlen egy szót sem akartam elmulasztani. A következő előadó a magyar szövetség egyik vezetője volt. Beszélt Isten szeretetéről és gyógyító erejéről is. Úgy éreztem, minden szó nekem szól, gondoltam, Isten nyilván tudtára adta neki fájdalmaimat.
Mikor elhangzott a felhívás arra vonatkozóan, hogy ki szeretné befogadni Jézus Krisztust, akaratom ellenére lassan felemelkedett kezem. “Gyere ki, Józsi.” – mondta az előadó, és én azon gondolkodtam, hogy vajon honnan tudja a nevemet. Ezután egy másik hangot is hallottam, éppen olyan tisztán, mint az előtt. Közvetlenül a falnál ültem, mégis a hang a hátam mögül szólt: “Engedelmeskedj a hívó szónak!” Lassan felálltam és engedelmeskedve a hangnak, odamentem. Ekkor ismét hallottam egy hangot: “Most már az enyém vagy” – már tudtam, ki az. Csak Ő lehet, és számtalanszor felidéztem a fülemben ma is tisztán csengő mondatot: “Most már enyém vagy.”
Később megkérdezték tőlem, van-e valamilyen kérésem Isten felé. Hát persze, hogy volt, hiszen ott a leukémiás feleségem, akiről már lemondtak az orvosok, és én már 2800 km-t tettem meg kórházról-kórházra vele abban a reményben, hogy megtalálom a megfelelő orvost. Aztán… imádkoztunk, érte is. Éreztem szeretetét… ahogy felém nyúlt… meggyógyította őt is. Mikor visszavittem feleségemet kontrollra, az orvos nem tudta leplezni meglepetését. “Asszonyom, Ön él?” Akkor értettem meg igazán, hogy Isten hozta őt vissza halálból. Azóta született még két gyermekünk.
Nemsokára feleségem egy hasonló vacsorán elmondhatta, hogy az Úr milyen csodát tett az életében. Elmondhatjuk, hogy teljesen újjászülettünk.
Fegyverneki József
