máj 5

A “reinkarnálódott Római Birodalom”

A “reinkarnálódott Római Birodalom”

A manapság folyó – politika által megosztás céljából generált, társadalmi viták margójára.

Úgy látom, nekünk keresztyéneknek – akik Isten (üdv)tervébe beavatottak vagyunk. – szélesebb látószögű optikával kell szemlélnünk a történelmi eseményeket, beleértve azt is amiben most éppen mi élünk. Ez nem azt jelenti, hogy egyet kell értenünk a történésekkel! Úgy vélem, hogy mi is még a “negyedik birodalom” idejében élünk, amely erős mint a vas (vas=diktatórikus uralom) alatt tart, ugyanakkor cseréppel, (cserép=demokráciával) elegyedve. A demokráciának álcázott diktatúra kibontakozását látom, – melyben a vas szép lassan szétzúzza a cserepet – az egész világon megvalósulni. A történelmi korokon keresztül vizsgálva: először fizikai erővel próbálja megszilárdítani uralmát, majd egyre inkább a (szellemi) manipuláció eszközeit is beveti és alkalmazza uralma megszilárdítása érdekében. Ehhez felhasználja a tudomány és a technika, a média(k) összes vívmányait.

Dán.2:40-43 ” A negyedik birodalom pedig erős lesz, mint a vas; mert [miként] a vas széttör és összezúz mindent; bizony mint a vas pusztít, mind amazokat szétzúzza és elpusztítja. Hogy pedig lábakat és ujjakat részint cserépből, részint vasból valónak láttál: a birodalom kétfelé oszol, de lesz benne a vasnak erejéből, amint láttad, hogy a vas elegy volt az agyagcseréppel. És hogy a lába ujjai részint vas, részint cserép: az a birodalom részint erős, részint pedig törékeny lesz. Hogy pedig vasat elegyülve láttál agyagcseréppel: azok emberi mag által vegyülnek össze, de egymással nem egyesülnek, minthogy a vas nem egyesül a cseréppel.” De a KŐ,(Dán.2:45, Krisztus Jézus) amely emberi kéz érintése nélkül hullott le, a végén összezúzza ezt a Dániel által leírt “Szobrot” majd végérvényesen.
Ez az idő már elkezdődött, mi is benne vagyunk, és rövidesen befejeződik. Felelősek vagyunk, hogy ezalatt az idő alatt mit teszünk, próbáljuk javítgatni foltozni ezt az ingatag lábakon álló, halálra ítélt “szobrot”, vagy a szenvedők figyelmét igyekszünk a lehulló KŐ-re irányítani, hogy az össze ne zúzza azokat is.

mm

Hozzászólás