Kisebb-nagyobb mértékben mindnyájunkra igaz, hogy nyughatatlanok vagyunk, és folyamatosan próbáljuk megtölteni az életünket. Blaise Pascal francia filozófus híres mondása szerint az ember azért olyan nyomorult, mert képtelen csendben megülni egyedül egy szobában. Ha megpróbálja, rögtön tudatába hasít az élet üressége, az érzés, hogy ő csak egy üres edény, amely képtelen elviselni önnön ürességét. Ezért sóvárgunk folyton figyelemelterelő dolgok után. Ki kell töltenünk minden percet. Ha nagyon szigorúan nézzük az életet megállapíthatjuk, hogy alapvetően valamennyi emberi tevékenység csupán egyfajta figyelemelterelés, amivel szabadulni próbálunk az üresség érzésétől. De még ha nem is így tekintünk a dolgokra, tagadhatatlan, hogy nagyon sok emberi tevékenység nevezhető – pascali értelemben – figyelemelterelésnek. Saját figyelmünk elterelésére talán a legjobb modern kori példa a minket körülvevő technológia – a televízió, a film, az internet, a mobiltelefon és társaik – használata. Ezek az eszközök, bár számos helyzetben rendkívül hasznosak, hihetetlenül zavaróak. Kitöltjük velük azt az időt, amely egyébként „üresjárat” lenne – vagyis azt, amikor megtapasztalnánk az ürességet –, és a használatuk végül öncélúvá válik. Ami lényegében azt jelenti, hogy ezek a technológiák rendkívül addiktívak. megadja nekünk az érzést, hogy soha nem vagyunk egyedül, soha nem kell szembenéznünk az ürességünkkel. Pedig ez javarészt bizonyosan csak illúzió.
