szept 9

Dubai levél/2

Dubai levél/2

Még mindig a 2 nap

Csodálatos alkalmam adódott, hogy – egy egész délutánt betöltően – egy Dubaiban élő, iszlám vallású ismerősöm kérésének eleget téve – beszélhessek a világ, – és az univerzum történelmének legfontosabb eseményéről, Jézus Krisztus váltsághaláláról. Tágra nyílt szemekkel, és őszinte érdeklődéssel hallgatta a bizonyságtételekkel teleszőtt történeteket. Válaszokat keresett, – szerintem talált is, – ennek ellenére nem állítom, hogy döntött Jézus Krisztus mellett, de egy biztos, világosan megérezhette, hogy mit Jelent Jézus jelenléte, szeretetet, és mire is képes Ő!

Visszafelé utazásom alkalmára is megbeszéltük, hogy időt szakítunk egy jó beszélgetésre. Még az éjjel kikísért a reptérre, és meleg ölelése jelezte számomra, hogy az Úr szeretete megérintette. Imádkozom érte, hogy ne csak döntéshelyzetbe jusson, hanem hozhassa is meg döntését Krisztust illetően.

Molnár Miklós