Tegnap nagy nehezen felkínlódtam a falra az új szerzeményt, egy nagyméretű fali tükröt. Azóta nagyon furcsán érzem magam a bőrömben. Mintha valaki folyton figyelne. Vizslat utánam. A konyhába megyek akkor is, ha a wc-ről jövök, akkor is. Meg – megállok, belebámulok, és folyton mást látok, mint amit gondolok magamról. Szörnyű, szinte a vesémbe matat. Közben hallgatom a Ladánybenét – „csak nézem a kirakatot, bemutat, mosolygok rám”- pont így érzem magam.
Kedves ismerősökkel beszélgetve elindul a fantáziám, és a tükör életre kel, sőt beszélni kezd. Dzsepetto mester keze új gondolatokat fabrikál. Az egyikük ezt mesélte vacsora közben, amikor szóba hozom a históriámat. Valamikor ő is haza vitt egy tükröt. .
„Ez a tükör felforgatta az életem. Nem eresztett. Pedig azt sem mondtam neki, hogy tükröm, tükröm mond meg nékem… Arra késztetett, hogy másképpen gondolkodjak. Szembesített az egómmal. Arra sarkalt, hogy változtassam meg a gondolkodásmódomat és az életmódomat. Biztatott, és szeretettel magához vont. Nem lemondásról beszélt, hanem segítségről, hogy önmagam lehessek. Az igazi szabadságról.
A lehetőségeken jártam körbe, mást is tehetnék? Végül is van rá lehetőségem. Ki is rakhatnám a garázsba, vagy össze is törhetném. De már láttam magamat. Most mit tegyek? Leleplezett. Arra késztetett, hogy az életemben először őszinte legyek önmagamhoz. Pont úgy, mint Dart Vader az utolsó pillanatban. Remélem nekem nem ez az utolsó… Szinte egész életén keresztül egy álarcon át nézte a világot. Egy gép volt, más kezében. De én nem is vagyok olyan gonosz, mint ő volt. Mi lenne, ha letakarnám a tükröt, és ha már reálisan tudom megítélni ezt az egész helyzetet, akkor majd újra belenézek. Hiszen én alapjában véve egy jó ember vagyok, nem öltem, nem loptam (amit melóból elhoztam az nem számít, azt úgy is mindenki csinálja, ja meg hogy a cég kocsijával furikázok és telefonálok az meg jár nekem, miért nem fizetnek meg jobban). Kellett ezt a tükröt beengednem az életembe?! Nem csaltam (táppénzen voltam maszekolni, de a többiek is így csinálják! A recepciós lányról, és a szomszédasszonyról a feleségem úgy sem tud, – még az kéne, hogy elmondja neki valaki!). Mi lesz akkor, ha kiderül, hogy ki is vagyok én valójában? A pszichológusom szerint már így is válságban van az életem. Hű de messzire jutottam, már élve boncolom az agyamat. Ez már fáj. Ráadásul a magamét, és nem a másét. Nem tetszik, mintha csak önmagam körül forgolódnék.
Mióta ezt a fránya tükröt bámulom, egyre az a gondolat motoszkál bennem, – lehet, hogy jobban járok, ha a valósághoz, amit a tükörben látok ahhoz alakulok. De nincsen hozzá kedvem, és azt sem tudom, hogy mihez is kezdhetnék ezzel az egésszel. Minél többet látom a fancsali képemet, és az erőltetett bájmosolyomat, annál inkább hallom bent a szívembe a morajt, valami nincsen rendben ezen a tükörképpel. Döntenem kellene végre, és abbahagyni ezt a lamentálást. De mi lesz, ha változással le kell mondanom a jól bevett kis trükkjeimről, amivel minden körülmények között a hullámok tetején tudtam eddig maradni? Elértem már mindent, amiről más csak álmodik: karrier, luxus utak, család, extra fizetés. Mit fognak szólni a barátaim? Azt, hogy elment az eszed, hallom a „hangszórókon” keresztül. Hülyét csinálsz magadból. Furcsa hang ez, mindig csak vádol. A gazdája nem a barátom, az már tuti. Nyugalmat és békét szeretnék, és ez a sunyi, alattomos hang meg beszólogat. Ez mondta az előbb is, hogy törjem össze a tükröt. De miért is nem tetszik neki, hogy van végre egy tükröm? Ez a Sötét Nagyúr szinkron hangja, de ha ő ennyire nem akarja, akkor ez már furcsa. Egész életemben arra vágytam, hogy megismerjem az igazságot. Melyik hangnak engedjek? A Tükörnek vagy a Nagyúrnak? Itt tartok dilemmámban, és tusakodik bennem az ó az újjal.
Egyre erősödött bensőmben a vágy, hogy az új világot, amit a tükörben körvonalazódik – (azt a régit már jól ismerem,) – szeretném megismerni. Álarc nélkül élni, másnak őszintén a szemébe nézni… – régen remélt kívánságom ez. Nem is elérhetetlen, nem is kellett más hozzá más, csak ez a Tükör. Váratlanul rám talál az előszobába a napnak a sugara, Új megvilágításban láttam magamat! Tükröm is biztatóan szólított meg: légy erős és bátor, fedezd fel ezt az Új világot!”
