A telefon csörgött. Hosszan. Ismét és újra…
A lány durcásan nem vette fel, még anyja korholó szavára sem.
Egy idő után elnémult.
Teltek a napok, a fiúról semmi hír sem érkezett.
Csak szülei mondták el a furcsa üzenetet, amit aznap éjjel kaptak, de nem találják fiukat sehol sem….
A rendőrség bemérte az utolsó hívások helyét.
A Lánchídról érkeztek…
Aztán jött a 8. napon a hivatalos értesítés – megtalálták a fiút a Dunában…
Megváltozott életek.
Azóta minden más lett.
A Duna számukra immár csak egy nagy könnycsepp.
Hívókép – bánatfolyó.
De a két család kapcsolata még szorosabbá vált.
Rendszeresen találkoznak.
Megvalósították a fiú álmát, közösen elmentek nosztalgia bálba, amiként ő tervezte.
Megtanulták, hogy ismét jól tudják érezni magukat – velük van, bennük él.
Másképp.
Tudnak beszélgetni róla, ismét nevetni.
Tudnak közösen sírni.
Szeretni.
A köszönés helyét átvette az ölelés.
Értik egymást…
Ha nincs szó, akkor is…
arobi
