Életem csupán a sors játéka, vagy egy gondosan megtervezett, az én javamat szolgáló életút?
„Bizodalmad legyen az Úrban teljes elmédből; a magad értelmére pedig ne támaszkodjál.” (Amennyiben) „Minden te utaidban megismered (felismered az Ő keze nyomát) Őt, akkor Ő igazgatja a te utaidat”. (életed eseményeit, történéseit, annak folyását) Péld.3:5-6
A feltett kérdésre a választ mindig én adom meg. Amennyiben elhittem, hogy Ő létezik—elfogadom Őt Krisztusban—megismerem Őt (nem saját vágyaim céljaim megvalósítása érdekében akarom felhasználni)—szoros kapcsolatra lépek Vele (folyamatosan (pár) beszélgetek Vele) akkor kezdem felismerni, hogy „minden énérettem van” A szüntelen párbeszéd Vele „Szüntelenül imádkozzatok..” I. Thessz.5:17 megnyitja szívem ajtaját, elkezd megváltozni életszemléletem, gondolkodásmódom is megváltozik. Ez egy folyamat, egy Őbenne való belefeledkezés, Róla való gondolkodás, elmélkedés „kérdések-válaszok egymásután következése, és miközben ez folyik, egyre inkább észreveszem, hogy Ő mennyire szeret, hogy Ő milyen gyönyörűséges, mi is motiválja Őt arra, hogy erre vagy arra fordítsa életem szekerét, milyen körülményeket engedjen meg, és mivel konfrontáljon engem ahhoz, hogy teljes valóm az Ő képmására formálódjon, az isteni természet elkezdjen bennem kialakulni. Ennek a folyamatnak a rövid leírását vélem felfedezni ebben az Igerészben: Gyönyörködjél az Úrban, és megadja néked szíved kéréseit.”Zsolt.37:4 Ennek az eredménye, hogy: „Mi pedig az Úrnak dicsőségét mindnyájan fedetlen arccal szemlélvén,(gyönyörködvén Benne) ugyanarra az ábrázatra elváltozunk,(mint amilyen Ő) dicsőségről dicsőségre,(fokozatosan) az Úrnak (Szent)Szelleme által..” II.Kor.3:18 Fontos megemlíteni, hogy „elváltozunk” – eközben szívünk változik, ebből következik, hogy a szívünk kérései is megváltoznak, melynek eredményeként elkezdünk ima/kéréseinken is módosítani. A csökönyösen, erőszakosan topogó és valamit görcsösen követelő gyermekből elkezdünk megváltozni érett férfikorú, Istenben feltétel nélkül megbízó fiakká, majd ennek során eljutunk az Úrral való kapcsolatunk „érett férfikorúságára”.
Ha ezt valaki megízlelte, elkezdte, és “életévé” válik, akkor egyszerűen már nem tud és nem is akar másképp élni. Itt már nincs szükség noszogatásra, kötelességszerűen elvégzendő cselekedetekre való figyelmeztetésre, mert a Vele való találkozás már nem kötelességszerű feladat, hanem hőn és várva várt légyott, melyet szüntelenül alig várunk.
(mm)
