jan 27

Ne elégedjél meg a kilencvenkilenccel!

Ne elégedjél meg a kilencvenkilenccel!

Annyi mindent lehet tenni: kereszténynek mondott filmeket nézni, könyveket forgatni, elemzéseket és újságokat bújni. Hasznos lehet, én is tettem.
Kezdetben viszont nem volt más számomra – csak az Ige. Ettől kezdtem el növekedni. Amint kezdtem megváltoztatni az „étkezési szokásaimat”, és egyre több „salátát” fogyasztottam kezdtem megrekedni ott, ahová addig eljutottam…. Növekedés helyett csupán a fejbőségem tágult és mivel  az elméleti tudás nem lett lemozogva, egyre nagyobb sapkát kellett hordanom.

Tisztáznom kellett, hogy a folyamattal mi is a probléma. Nem értettem, hogy mi a baj velem… Kb. 300 okos könyv elolvasása, és különböző felekezeteknél szerzett tapasztalatok után fogtam magamat és felvételiztem egy teológiai főiskolára, hogy tisztázzam ezt a számomra igen nagyon fontos kérdést. A helyzet nem volt egyszerű, mert voltak ugyan lexikális ismereteim, személyes tapasztalataim és tanult dolgaim, amik nem fedték le egymást, több ponton nem voltak szinkronban. Jött úgy három év, ami azzal telt el, hogy kezdtem szétválogatni az igazat attól, ami nagyon hasonlít hozzá. A hibás döntéseimnek voltak következményei és voltak pillanatok, amikor azt tudtam csak mondani, hogy bocsájtsál meg Uram… Sok fontos döntést kellett hozni, megérte őket. Isten személyes barátsága mindennél többet ér.

Isten és az Ő beszéde a 100%. Az Egyház megegyezik a kérdések 99%-ban, a nyilvánosság előtt pedig buta kis szóharcokat vív a tanításbeli különbségeken. De miért is fontos ennek az 1%-nak a biztos birtoklása? EZEN MÚLIK, HOGY ISTENTŐL VAGY EMBEREKTŐL FÜGGŐ ÉLETET ÉLJÜNK!

Egyszer várakoztam az SZTK-ban– sosem felejtem el a látványt – egy kismama ült kezében egy parányi kisemberrel. Telt-múlt az idő, és a kisbaba éhes lett, és hangosan követelte a hamit. Anyukája elballagott a büfébe és vett egy parizeres szenyót. Kivette belőle a parizert, szájába vette és megrágta. Majd onnan kivéve megetette a gyermekét. Miért is írtam le ezt ennyire szájbarágósan? A mások által feldolgozott Ige, a könyvek, a tanítások, a CD-k, a film adoptációk is pont így működnek. Marad az állandó bébipapi élethossziglan.

Visszanézve az Isten háta mögül, már igen egyszerű a képlet: maradjatok meg a gyökereknél! Az időd értékes részét ne a tanítások, folyóiratok böngészésével múlasd. Olvasd a Bibliád, ne hagyjad a polcon porosodni. Ne legyél tanításfüggő, személyfüggő – csak egyedül Krisztusfüggő! Csak Istentől fogadjál el tanítást, mert Ő azt ígérte, hogy elvezet minden igazságra. Egyedül az Ő hangjához szokjál hozzá, a többi, ha nincsen szinkronban vele, akkor hagyd figyelmen kívül. DELETE.

arobi

Hozzászólás