nov 10

Használd hitedet!

Használd hitedet!

A hit, melyet Istentől kaptál, elég ahhoz, hogy – az Ő általa számodra éppen megengedett – kihívásokkal szembenézz. Bármilyen probléma is lenne éppen az életedben, mondd ki: „Isten adott hitet, hogy szembenézzek a problémával”. Jézus Péternek azt mondta: „Íme a Sátán kikért titeket, hogy megrostáljon, mint a búzát; De én imádkoztam érted, hogy el ne fogyatkozzék a te hited.” Lukács ev.22:31-32.

Hited mindennél fontosabb, – fontosabb az anyagiaknál, sikereidnél és karrierednél. Sok mindent elvehetnek tőled, de ha van hited, az mindenen átsegít. A hit közvetlen vonal Istenhez. Hit által kezdeményezett imádságod Isten erejének feléd áramlását indítja el, mely „több mint elég” a pillanatnyi kihíváshoz. Sikertelenség, kudarc soha nem lehet a végeredmény mindaddig, amíg hitedet fel nem adod. Ezért az „Ellenség” mindent megtesz annak érdekében, hogy meghiúsítsa Istennel való kapcsolatodat, és távol tartson az Ő üzenetétől, az Igétől.Mert: „A hit hallásból van a hallás, pedig Isten Igéjéből” Róma 10:17.Jézus szerint: „Ha akkora hitetek volna, mint a mustármag, és azt mondanátok ennek a hegynek: Menj innen amoda, elmenne; és semmi sem volna lehetetlen nektek” Máté ev. 17:20.

Életedben lesznek akadályok, melyek csak hit által oldhatók meg, és nincs szükség egy vagonra valóra, elég egy „mustármagnyi” is.Az apró magocska mindig magában rejti a növekedéshez szükséges erőt, energiát ahhoz, hogy hatalmas fává nőjön. Áttörvén a talajt sziklák között is, dacolva viharokkal, legyőzvén a kártevőit, életben marad.Sikereidhez hitednek nem is annyira a nagysága, inkább a minősége fontos. Tehát fel a fejjel, kezdd el használni azt a „mustármagnyit”.

mm

Hozzászólás