Author Archive

Korábban többször is előfordult, hogy valamit kértem az Úrtól, de az nem úgy és akkor történt, amikor én szerettem volna. Ilyenkor elcsüggedtem és csalódott voltam. Ezt el is „panaszoltam” egy keresztény barátomnak, aki...

A „szelíd” szó hallatán az ember általában „gyengeséget” ért alatta, – hajlamos arra, hogy gyengeségre, félénkségre, vagy nyúlszívűségre asszociáljon. Mekkora tévedés, hiszen Jézus azt mondta: „Boldogok a ...

Csütörtöki napon este 6 órára vacsorát szerveztünk. Sok vendéget hívtunk. Ismét egy élettörténetet ismerhettünk meg, amelyből láthattuk, Jézus hogyan avatkozik be annak az embernek az életébe, aki őszinte, bűnbánó sz...

ápr 6
Krisztustudat

Valamikor réges-régen egy távoli galaxisban… olvastuk a 80’években G.Lucas Csillagok háborúja IV. epizódja indító filmkockáin, mi is így érkeztünk el az egyházkorszakhoz. Van már előzménye, de a forgatókönyv megíród...

ápr 3

George Thomas plébános volt New England-nak egy kis városkájában. Húsvét reggelén, amikor zsúfolt templomában felment a szószékre prédikálni, egy régi, rozsdás, rozoga madárkalitkát vitt magával és letette a szószék p...

Még mindig ugyanazt az unalmas verklit tekered??! Miért nem hagyod abba??! És lépsz végre tovább??! Nem az számít, hogy mi volt a múltban, vagy hogy mi lesz a jövőben – az ég szerelmére – , maga az út a fontos! Nincs...

Sátán összehívta a démonokat a világ minden tájáról. A megnyitó beszédében ezt mondta: - Nem tarthatjuk vissza a keresztényeket attól, hogy eljárjanak istentiszteletre. Nem tarthatjuk vissza őket attól, hogy olvassák a Bib...

avagy a puding próbája az, hogy megeszik. Évekkel ezelőtt történt, de még most is elevenen él bennem a következő történet. Állat és növénytermesztéssel is foglalkozunk egy másfél hektáros területen, ahol vetésforgóba...

“Drága hű Szerelmemnek egy „nehéz nap”emlékére.” Drága jó Mesterem, ó hű Szerelmesem, Szivem oly sebes most, de rettenetesen. Érintésedre vár, szomjasan kalapál, Töltsd be Drága, Kedves, Élő Vizeddel, Szen...

- Apa és kisfia esete a szeretettel – Míg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ és vonalakat karcolt az autó oldalára. Haragjában a férfi megfogta a gyermek kezét és többször ráütött haragosan, nem ...