jan 17

” A hiba az ön készülékében van”.

” A hiba az ön készülékében van”.

A keresztyénség nem filozófia, nem egy nehezen leutánozandó-lemásolandó elmélet, hanem maga a – a Krisztus Jézussal való intim, személyes közösség eredményeként megélt, – megvalósuló és a mindennapi, gyakorlati életben manifesztálódó életforma, “életstílus. Ez az élet ÉL, folyik, “állandó maximális nyomással” akar rajtad keresztül ömleni. Amennyire te engeded folyni, megvalósulni, kibontakozni ŐT tagjaidban. Egy bő, jól áteresztő tömlő, amely szabadon engedi magában átfolyni, az Életadó vizet. Tágítsd a tömlőt, hogy egyre nagyobb keresztmetszetben haladhasson át rajtad az ÉLŐVÍZ. Mikor Istentől több szeretetet kértem, több erőt, több “kenetet”, azt a választ hallottam szívemben: “Gyermekem, Én már mindent odaadtam neked, az ÉN egyszülött Fiamban”. Isten mutatott egy egyszerű példát is: A víz állandó nyomással érkezik az én tömlőmbe, maximális nyomással, és csakis rajtam múlik, hogy milyen mértékű az én tömlőm áteresztő képessége! Ezen kell munkálkodnom, hogy ezt egyre inkább növeljem. Istennél nincs kisebb, vagy nagyobb szeretet, hisz Ő A SZERETET, nála nincsenek anomáliák, hullámok, Ő állandó, és az Ő megnyilvánulása rajtam keresztül csakis rajtam múlik.

Ezért hát ahelyett, hogy siránkoznánk, kuncsorognánk, hogy “adj nekem többet” kezdjük el tágítani saját “életünk tömlőjét”. Az Úr segítsen ebben bennünket.

mm

Hozzászólás